Ausztria gyöngyszeme Hallstatt

Hallstatt az UNESCO világörökség része, az ország egyik leglátogatottabb helye. Évente emberek milliói csodálják meg egyedi hangulata és egyedisége miatt. Nem utolsó sorban itt található a világ első sóbányája is.

A település érdekessége, hogy házai szorosan tapadnak egymáshoz, illetve egymás fölött sorakoznak, mert a Salzberg-hegy és a Hallstatti-tó szorításában rendelkezésre álló csekély beépíthető területet így tudták maximálisan kihasználni a helyiek ősei.

Hajózási lehetőség a tavon: május végétől október elejéig

 

hallstatt 3 pjg

 

Háromszög alakú főterének, régi piacterének déli oldalán egy impozáns 16. századi lakóház, vele szemben pedig a római Mária mennybemenetele katolikus plébániatemplom áll. A templom mögött található a Csontkamra (Beinhaus), amelyben mintegy hatszáz megfestett emberi koponya található. Történetük meglehetősen praktikus okokra vezethető vissza: a városka temetője egy bizonyos határon túl már nem tudott továbbterjeszkedni, ezért a 18–19. században, ahogy a korábbi sírokat fokozatosan felszámolták, az azokból előkerült koponyákra díszes virágmotívumokat festettek, az elhunyt nevét kalligrafikus betűkkel rápingálták és a Csontkamrában helyezték el.

 

Egyéb látnivalók a környéken

Hallstatti sóbánya, melyet múzeummá alakítottak siklóval közelíthető meg, különleges tárlatvezetés viszi végig a vendégeket: a látogatók bányászgúnyát kapnak, mely megóvja ruháikat a nedvességtől és sótól. A járatokban halk zene és a tenger moraja hallatszik. A kis „moziban” film segítségével varázsolják a vendégeket a Krisztus előtti évekbe, s megismerhetik az akkor élt embereket és kultúrát. A bánya különböző szintjeit facsúszdák kötik össze.

 

Tuti tipp!

Ausztria egyik legismertebb kilátója, az “5 ujj kilátó” a Dachstein-Krippenstein csúcsán (2079 m) található. Kabinos felvonóval közelíthető meg, melynek völgyállomása Obertraunban van (Hallstatt-tól mindössze 10 percnyire). A hegy tetejéről fantasztikus kilátás nyílik a Salzkammerguti-régióra.

Hallstatt bejárása körülbelül fél napot vesz igénybe, így egész nyugodtan tervezhető egy napra a két program. Tökéletes kombináció!